Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az internetes prezentációkészítő szoftvert fejlesztő Prezi magyar nyelvű kiadással ünnepli ötödik születésnapját, így az az angol, német, francia, spanyol, portugál, japán és koreai mellett immár magyarul is elérhető.
A Prezi közleményében kiemeli: A Prezi magyar nyelvű kiadásával egy időben a cég budapesti irodájában megnyitja a Prezi Ötletek Háza (Prezi House of Ideas) nevű közösségi teret, ahol globálisan releváns, lokálisan fontos témákról lesznek konferenciák és találkozók. A cél, hogy a tudomány, a művészet és a technológia legizgalmasabb újdonságairól beszéljenek Magyarországon is.
A Prezi, szemben a hagyományos slide alapú prezentációs szoftverekkel, térben elhelyezett képeken, videókon és szövegen keresztül mesél el egy-egy történetet.
A Prezit 2009-ben alapította Árvai Péter, Halácsy Péter és Somlai-Fischer Ádám. Az indulás után nem sokkal a világ leghíresebb előadásait szervező cég, a TED Conferences fektetett be a Prezibe. A gyors növekedésnek és az egyre több felhasználónak köszönhetően még 2009-ben megnyitották a cég második irodáját San Franciscóban. Ma több mint 40 millió ember használ prezit, a világ 190 országában. A TED Conferences mellett az ACCEL Partners és a Sunstone Capital is befektetett a cégbe.